Ady Endreteljes nevén Ady András Endre, költő és újságíró |
Gyáván, miként illik a vénhez,
Szegény, fáradt, félénk poéta
Valami nagy dolgot megkérdez,
Avas, bánatos dolgot.
Boros asztal, fehér asztal,
Telt poharak, kacagva bongók,
Víg, hős, legényi éjszakák,
Villámos kedvüek, csapongók,
Már elhagylak benneteket.
Sötét haja szikrákat szórt,
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.
Meghajtom bűnbánón fejem
S mit rég' tevék, imádkozom.
Általnyilallik lelkemen
Egy rég' nem érzett fájdalom.
Hát eljöttem a kamattal,
Uram-Isten,
Agyonnyargalt akarattal
Siettem, hogy el ne késsek.
Eltestálom ezennel
Szegény szivem haragját:
Bolond örökösömnek
Bölcsőjét most faragják,
Most faragják valahol.
Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
Zászlónk lehanyatlik untan,
Fáradtan biztatjuk egymást,
Bízunk még, de nem magunkban,
Be gazdátlan, be keserves bizodalom.
Aki az élettel kikötött,
Akkor hal meg, erője veszvén,
Mikor az Élet lakodalom:
Csillag - esős, nyárvégi estén.
Kisértnek az ifju sirályi kedvek,
Mióta hallom: Tenger ver riadót
Nyár nyugtalan, boldog alkonyatain
Szomjas, szenderek-ülte szivednek.
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma ugy kén', hogy egymást öleljék
Szivükre mind az emberek -
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg...
Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó bölcse újból és megint
Állok süppedten szókimondó bajban.
Cselek, barlangok, vermek, kárpitok,
Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam.
Beágyazott a villás Vénség:
Meleg ólban vár élet-alom.
Jaj nékem, mert faluba vágyok
S evoé, mert úgy érkezek meg,
Ahogy születtem: fiatalon.
Amott az Ősznek
Kanyargós, ezer útú kertje,
Ázott levéllel bekeverte
A bércek mögül rohant szélvész.
Ha idegen arcokat nézek,
Arcom ijedten földre vágom:
Óh, Istenem, mennyi más arc van,
Mennyi más arc van a világon.