Versek a zenéről
Zeng hazát és zeng szerelmet,
Magyar hű nép, a lant;
Ó ne bánd, ha lágy hangjátol
Szíved meg-megdobbant!
A faluban utcahosszat
Muzsikáltatom magamat;
Tele palack a kezembe',
Táncolok, mint veszett fene.
Ül a mama székibe,
Áll Marcika elibe,
Másnak nem is hegedül,
Csak mamának egyedül,
Cini, cini, duru, duru!
A házban, ahol az olcsó mámor vár,
A zongorához ült le valaki
És fölsírtak sóvárgón, lágyan, tompán
A nagy Chopin holdfényes dalai.
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.
Uraim, hölgyeim, lépjenek be, tessék!
Ime kezdődik a nagy ünnepélyesség.
Volt hallgatóm, egy híres vén cigány,
Ennek tetszett a muzsikám.
Cigánykirály volt - napfényes orom,
És halhatatlan a cigánysoron.
Sír a nóta, magyar nóta,
Muzsikálnak este óta
Messze, messze idegenben,
Mesebeli tündérkertben,
Egy párizsi fogadóba';
- Fogadóba'!
Az hárfás hárfáját sokaknak pengeti
És azzal sokaknak szívét édesíti;
De az rab lábára vert vasát csörgeti,
S annak csörgésével magát keseríti!
A tóparton, hol fűzek árnya
Borong a kék tükör felett -
Állok némán s mintha a mélyből
Hallanék csöndes éneket.
Casals Pablo -
Gordonkaművész, amint tetszik tudni,
S a Bikában játszott a gordonkáján,
Nos és oda alig tudtam bejutni,
Mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
A sok-sok debreceni zeneértő
S a sok művelt kisasszony,
Ki otthon a zongorán zenesértő.
Volt egyszer egy király, annak volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép is volt, jó is volt, mindenki szerette,
Tűzhalálba mentek volna tán érette!