Versek a viszonzatlan szerelemről
Egy szent, egy égi csókot esd - leányka!
Zajongva, égve dőre képzetem:
Habár az üdv helyett, szivem tüzére
Szent síri béket adjon az nekem.
Kimondtam a szót, mire készültem régen,
Terveket űzve sok felleges éjen.
S vad gyűlölség meddő szikrájaképen
Felésziszegett szómban a fulánk.
Reng a szivem: asszony-csapatok
Csatáznak dúlva benne.
Két nagy sereg. Egyik a csókos,
Másik pedig azoké, kikért
Hiába estem szerelembe.
Nem mondom, hogy szeretlek,
Mi haszna mondanám?
Te szómra nem hajolnál
S csak búmat toldanám.
Rád nézek, mert szeretlek,
Rád nézek, mert gyülölsz;
Míg bájaid veszélyes
Dacával meg nem ölsz.
Hazudság, amit írtam
Lánykák szerelmiről:
Ők engem nem szeretnek,
Nem egy a száz közől.
Arany az arannyal, ezüst az ezüsttel
kapcsolódik forrón, szikrázó gyűrűkkel;
karperecek halmán, női bársonybőrön,
vagy dús markolatban drágamívű tőrön.
Kértelek a sorstól s az megtagadott; de helyetted...
Szép nyár van ott?
Itt nyara van minden pimasznak:
Én meghalok.
Csak ne volnál olyan dacos,
Csak több szived volna,
Egész világ rózsakertje
Mi rólunk dalolna...
Hogy síri álma közeleg
A természetnek, gyász tele
Sárgult levélben írja meg,
S előre jő az ősz vele.
Kék felhő száll a messzeségben,
Az úton egy leány közelg.
És míg a felhőt elkísérem,
Lassan jövünk közelb, közelb.
Hányszor, de hányszor elkerülted
Az egyszerű, szerény virágot,
Ha az útszélen - észrevétlen -
Szeretni, - nem pompázni vágyott.