Vallásos versek
Pap volt. Tiszteletesnek titulálja,
S vigyázza lépteit az ápoló.
Az arca: végzetbarázdálta föld,
A szeme: két nagy, hullámtalan tó.
Az igaz Jóság eljön még vajjon?
Mert ez nem az. A búgó orgonának
alig vár sípja zeng, a többi holt,
a vágy telitett, dús kovakövéből
erőnk eddig mily kis lángot csiholt!
Te sem tehetsz még róla: hogy világunk
Van, létezik, oh nagy hatalmas Isten,
Teremtened kellett, s im, te teremtél
Eget, földet, - azért vagyunk mi itten.
Szüzek, iffjak sirjatok,
Méllyen szomorkodjatok,
Keseregjen minden sziv,
A ki Jesussához hiv.
Ha elszakadni mindentől, mi szent,
Szabadulást, szabadságot jelent;
Ha földiekhez nincs köze az égnek,
Urat nem ismer, független a lélek;
Ha szellemének nincs határ, se korlát,
S fölszabadulván jobban végzi dolgát:
Óh akkor én, ti boldog szabadok,
Bilincsben sínylő szegény rab vagyok.
A fehér csend ma: komor kárpit
Valami fehér csend ereszkedett reánk,
mikor egy régi délelőtt
templomunkban elhallgatott a miatyánk.
Minket jégország halálra ítélt
S mint a kutyát, kivert a hóra:
"A tél legyen, a baromi tél,
Tüzes szívüknek koporsója.
Dícsértessék a Jézus Krisztus!"...
Ott van a tengersík róna közepette,
Haragos századok harczolnak felette,
Az lerontá tornyát, ez fergetegével
A templomhajónak hátulját dönté el.
Látjátok, feleim, ti búsak,
Vigadók, harcosak, levertek?
Egy tréfás Kéz fölírta az égre:
"Ember-pajtások, erre gyertek."...
Mért szitkozódnak a pogányok?
És mért fáj nekik az én voltom?
Hiszen én semmit nem kivánok;
Csak csendes jó estét kivánok,
S a lámpát nemsoká eloltom.
Bethlehem, a te hajnalod
Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,
Hogy fia fogant Máriának.
Mienk az arany, myrrha, tömjén
S a nagy, fájó gondolatok.
Hajában kis piros virág,
Arczán a liljom éke;
Templomba igy küldték Idát
Szép ünneplő fehérbe'...
Hirdetni Isten dicsőségét
És buzdításul a híveknek -
A régi templomunkkal szemben
Nemrég egy újat építettek.
Szent elgondolás: volt egy Jézus,
Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.