Vallásos versek
Lángolnak a csillagok odakinnt
Pántüzek a kék világmezőn.
Hallod a lármáját a tavasznak? -
Részeg tündércsapatok vágtatnak
Keresztül völgyön, ifjú hegytetőn.
Tavasz... lobogó alkony... tüzszilánkok.
Az Isten papja konferenciázott.
Sok a nehéz bűn - szűk a templom öble,
Komoran jönnek a töredelemre;
Szorongnak, várnak, szót sem ejtenek,
A tar fejeken csillárfény remeg,
A bűnbánó egy szálig férfi férfi.
Hallom, Uram: sírás az élet,
A könyű omlik csak patakban;
A fény az árnyban semmivé lett,
Jelentsd magad hát, Láthatatlan!
Kint szentfehéren száll a hópehely,
A dermedt földre csókokat lehel,
Az utcasarki régi kőkeresztre'
Paplant pihézget fölfeszített testre...
Tövissel vérzett Krisztusunk sebére
Fehér kötést köt, hogy ne lássék vére.
Csingilingi, cseng a csengő,
Száll a szánkó, mint a felhő,
Csaknem elszakad a gyeplő,
Csingilingi, cseng a csengő.
Ős Kaldeának három szent öregje
Ama kicsiny jászol körül megáll.
És szól az első kegyes ámulattal:
"Hozsánna néked, újszülött király!
Szeresd az állatot! Isten teremtette.
Mikor a földön járt, Ő is szeretgette.
Simogassad kézzel, simogassad szóval,
Becézgessed mindig neki való jóval!
Imádkozó hivő tömeg közt
Némán álltam, én, a pogány...
A többinek az ájtatosság
Fénylett arcán, homlokán.
Mentem az őszi fák alatt,
nem néztem hátra, sem előre,
kettéhasadt a Biblia,
elszállt az üzenet belőle.
Jönnek!
Szűk gyárkéményeken, sötét tárnákon át
lopakodnak a kormos veritékhez.
Ott osonnak az ablakod alatt,
ha holdtalan éjféleken
kuvaszod vonítva felérez.
Csillagról csillagra szép
Angyallelkek szállnak,
Megváltás hirét viszik
Széles e világnak.
A templom hűvös nagy hajóján átvonúl
Elavúlt tömjén illata:
Érzem az emberiség lehét
Mely századokon át
Itt mondott imát.
Orgona hanggal hangzik az ének,
Ünneplik napját Megváltónk
Mennybemenetelének.
Istenem! oly sokan a haláltól félnek! -
Engemet elkábit ez a tenger élet,
Hiszen nincsen halál a nagy mindenségbe',
Csak élet, csak élet, - nincs kezdete, vége.