Versek a vágyakozásról
Hol vagy fennrepeső szép pillangója velőmnek?
melly még egy Pegazus szárnyait is nevetéd.
Oh hol vagy keccsel teljes szilaj indulatimnak
hasztalan izzadozó mennyei Tantalusa?
Kukuku, kukucskám!
Szállj én hozzám madarkám!
Szivem hozzád hódul,
Ha lát, ugyan újúl,
Készen vár már kalitkám.
Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Nem csoda, ha ujra élek,
Mert hisz ujra láttam őt!
Visszaszállt belém a lélek,
Eszmélek, mint azelőtt.
Ha én kedvesemről gondolkodom...
Ha én kedvesemről gondolkodom,
Egy-egy virág minden gondolatom,
Gondolkodom rólad, szép kedvesem,
Ezt teszem napestig, egyebet sem.
Hó, vagy hab, vagy csillag rémlik
Ott a völgy ölén?
Nem, nem, más az: amit véltem,
Csalfa tűnemény.
Rózsás ajkaidon mámoros élet él,
munkás két kezeden nyílik a friss tavasz,
hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág!
Hűs és drága zafír szemed.
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Rhédey Catharina kis-aszszonyhoz.
Meg láta Ámor
Egy kis Leánykát, -
Szép, és szerelmes
Volt a' Leány.
Nem dicsőség, amiért epedve
Nyújtja szomjas lelkem vágy-remegve
Szellemkarjait.
Tekinték, költő, búlepett hajadra,
És elbúsúltam ifjuságodon;
Eltűnt, oh, elenyészett éveiden,
Oly bánatosan méla arcodon.
Azt mondjátok, halvány vagyok;
Nem is csoda, ha meghalok,
Oh, hisz amit én szenvedtem,
Elég az egész embernem
Vétkeért!
Életutam’ csaknem bejártam.
Csalódtam s tanúltam sokat.
S a tapasztallás forrásából
Hány víg, bolondos vers fakadt?