Udvarló versek
Lili... lili... liliom,
Zenebona, milliom,
Nyughatatlan kéneső,
Veszedelem-kereső,
Izeg-mozog teste-lelke...
Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a gond, a bánat,
Mikor - az ég tudná, mióta -
Megint szivből nevetni láttak.
Midőn reád emlékezem,
Elfelejtem a' világot,
Ezt a' sötét pusztaságot, -
Midőn reád emlékezem!
Piros a te kendőd, lobog is.
Fényes a te szemed, ragyog is.
Oh lány, ha volna
A téli dér,
Mint kebled oly vágy-
Gyujtó fehér!
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Bírlak-e, vagy csábúlt szemeim játéka im e kéz,
És e hókebel és e picin édes ajak?
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Tudod a dalt a dús királyról?
Mindene volt, mit szem, szája kívánt,
Egy volt a világon, egy csak a másé
S az tette komorrá az árva királyt.
Álmaim tündére,
Kedves angyalom,
Lelked szép egére
Röpül fel dalom.
Haragszom rád, mert fürtöd fekete,
Haragszom rád csalárd kék szemedért,
Mely rám oly bűvös láncokat vete,
Haragszom rád, kegyetlen ajkidért.
Más dicsérje a setét,
Sárga, zöld szín kellemét;
A kék szín kedves nekem,
Mint virúló életem.
Balkonodra szállt a néma est,
Ez a nagy, bús fekete madár
S eltakarta szőkeségedet.
Legnagyobb kints a' szabadság!
Vérrel szerzik azt a' nemzetek;
én is benned, szép szabadság!
véghetetlen kintset tisztelek.