Társadalommal kapcsolatos versek
Mikor künn bolyongok a nyári határon,
S a magyar parasztot ott izzadni látom,
A mint kaszát forgat, vagy a markot hajtja:
Úgy el tudok mindig gyönyörködni rajta!
Az a hasáb, mely Huszt elégeté,
Egyetlen eszmét sem tett semmivé.
Az utca fáj, az ünneplő ruhák,
Fáradt gerincek szombat esti álma...
Óh szombaton az álom is puhább
S a víg mesterlegény vasalt ruhára
Gondol és hogy bejárja majd Budát
A lánnyal, ám ha int az este árnya,
Nagyúri póz hevíti büszke mellét
S frissíti sörrel fáradó szerelmét.
Dicsekedel, hogy száz elem között
Mi ildomos békét tartasz te fel.
Eddig, ha jött, ott kelt föl, hol a nap,
S ha végig vágta lesült arcomat
És végig söpört lelkemen,
Ujjongtam: rajta! - nem bírsz én velem,
Feküdj nekem! - Mikor a szél süvít,
Szivem, melyet a birkózás üdít,
Friss indulót ver...
Év siratója, fáradt őszi hónap,
ki holt levelek gyöngéd takaróját
teríted, hogy a gyökeret megóják
s majd épen adják át a folytatónak...
Nyughatatlan fantáziám mért nem tudsz pihenni?
Mért akarod a gazdádat új kínnak kitenni?
Hisz' te úgyis csak a múltban találsz jó talajra,
Ha azt újra megbojgatod: foly a könnyem árja.
No urak, felvirradt, itt a nagy nap végre
Tekintsetek ide, a tengernyi népre,
Fényes paloták, amely körülállja.
Hogy ajkatokról az itéletet várja.
Egy meghízott sőrét, hogy látott egy béka,
Az irigység miatt dülledt az ágyéka.
Irígylem így szóla, szép teste állását:
Szeretném, ha bennem szemlélhetném mását.
A tőke mi?!...
Érccé fagyott könny és verejték;
Kik zsarnok istenné emelték:
Azok fogják ledönteni;
Arany trónján erősen áll még,
Körülveszi dögvészes árnyék;
De a távolban már fölkél a nap,
Nyomában illatos virág fakad...
Égbeszökő karcsú kő-derekát
Ölelték véreskarú századok,
Ernyedten engedték el azután
S félve: dörgő robajjal dőlni fog.
Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
- Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, -
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
Ha minden jussunkból kivettetünk...
A sztrájk ma már az élet sója,
Baranyi a megmondhatója,
Míly üdvös és míly jó a sztrájk...
Kertészkedem mélán, nyugodtan,
Gyümölcsfáim közt bíbelek;
Hozzám a tiszta kék magasból
Egyes daruszó tévelyeg;
Felém a kert gyepűin által
Egy gerlice búgása hat:
Magános gerle a szomszédban -
S ifjú nő, szemfödél alatt.
Ébred a föld — nagy börtönablakán
Beárad már a hajnali fény...
Testetlen árnyak futnak szaporán,
Nesztelenül az avar tetején.