Szomorú szerelmes versek
Ha te ugy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase volna
Nevető jókedved!
Csillagos az ég, szép csillagos,
Rózsafa levele harmatos:
Könnyemtől harmatos levele,
Éretted, éretted hulla le!
Ha valahol társaságban
Rajtam egy kis vidámság van,
Csak rád kell gondolnom ottan,
Hogy mindjárt elszomorodjam.
Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem volna sírni,
mert jól tudom: virágnyilás:
egyszerből a sohába nyílni...
Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt.
Rónaságon álló
Terebélyes tölgyfa
Mindig nő, ágait
Mind messzebbre nyújtja.
Kis bokor, ne hajts még,
Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sohajts még;
Nem tudod, mi az.
A szemem is lehúnyom,
Ne lássam bánatát,
Akiért annyi bú nyom:
Ugy gondolok reád.
Ne emlegesd a multat!
Ne szaggasd föl sebét!
Ne emlitsd a jövendőt,
Az is csak oly setét!
Oh boldogság! árnyas zöld lugas,
Mért borul rám enyhe sátorod:
Ha szélvészben rengő lombjaid
Féltenem kell, hogy lehullatod!?
Beteg vagyok egyetlenegy szótul...
Beteg vagyok egyetlenegy szótul,
Fáj a szivem, talán be se gyógyul.