Szomorú szerelmes versek
Rossz szerelem ez a miénk
S aligha még rózsát fakasszon.
Mert dölyfös és kegyetlen volt
Hozzám mindig Élet-kisasszony.
Kicsi asszonyszív, törékeny játék,
Ha a kezembe fognálak egyszer,
De rosszul járnál, de rosszul járnék.
Életet keresek
S köröttem a szívek: csupa árnyék,
Mintha néma harangok közt járnék.
Széttépek minden hazug fátyolt,
E színlelést tovább nem állom!
Miattok, kiket bánt szerelmünk,
Meddig lesz álarcz még orczánkon?
Aki víg legényéletnek örvend,
piros virágot tűzet süvegjére
s kacagva síró, keserű kedvébe
csókizű óbort nevetve hörpent.
Temetés lesz, komor, gyászos;
A koporsó vadvirágos.
A koporsó szivem; benne
Halott szivem nagy szerelme.
Szent György-nap éjén sipitók,
Nyugtalanok a denevérek:
Dohos várak ó termeiben
Táncolnak az özvegy legények.
Zenének hangja mellett
Vidáman foly a tánc,
Az ifjak hő szívére
Borul szerelmi lánc.
Szerettelek téged
S szerelmem jutalma
Lett a búbánatnak
Óriás birodalma...
Csalfa volt hő esküvésed,
Változékony lenge kép!
Csalfa, mely szemedben égett,
A szerelmi láng.
Ha szerettem, megbántam,
Valamennyi, kit szeretünk, hálátlan;
És ha aztán gyűlöltem:
Nem a bántót, csak magamat gyötörtem.
Rejtsd előlem kéjre lobbant
Szép szemed sugárait!
Rejtsd előlem édes arczod
S lelked annyi bájait!
Miska huszár a szakácsnét
Sej-haj, kerülgette váltig.
Csak egy csókot kunyerált, de
Sej-haj, nem jutott odáig.
Ha te ugy szeretnél
Ahogy én szeretlek,
De sohase volna
Nevető jókedved!