Versek a szeretetről
Azt mondják, nincs szívem,
- Igazuk van abban.
Valakinek régen
Zálogba od'adtam,
S értéktelen holmit,
Lim-lom közé vetve,
Soh'se adta vissza,
Magánál feledte.
Nem voltak fiai és lányai
A hús és vér vak törvénye szerint.
Az ajtó kaccan egyet, hogy belép,
topogni kezd a sok virágcserép
s hajában egy kis álmos szőke folt
csipogva szól, mint egy riadt veréb.
Ép-e még az asztal?
Áll-e még a ház?
Reggeltől napestig
Játék, hancuzás.
Hogy elhallgattak a dalok,
Mik azelőtt zengének;
Lásd, lásd, tied volt egyedül
A világban járt ének.
Ez megesküdt szép pár reád az áldásom,
Sőt boldogságtokra ez tanácsadásom:
Akármit beszéljen a pap, ne higgyétek
hogy elfelejteni az esküvést vétek.
Szeretteim, emlékeztek ugye:
Egy Szívbe írtátok a nevetek
- Milyen nagyon gazdaggá tettetek -
Úgy adtátok nekem
Isten szívét, és benne magatok.
Mesélj, mesélj, oly szépen tudsz mesélni.
Szived rokkáján aranyszálak nőnek.
Himezd ki arcát sejtelmes jövőnek.
Szegényt ha látsz, ne fordulj el tőle,
Szegd meg a kenyered és adj belőle.
Ha könnyet látsz, törüld le menten,
Ne légy fukar a várt könyörületben.
Ki szeretné az életet
Ott hol nincs ember szeretet?
Hol a síró kisdedeket
A meg görbűlt ősz fejeket
Érzés nélkűl tekíntette
A ki csak el ment mellette.
Szeretem az égnek csillagtáborát.
Szeretem a Földnek parányi porát.
Szeretem az erdőt, a vadvirágot.
Szeretem a jót és az Igazságot.
Nem mint mások könyes szemekkel,
Búsulni ide nem jövök;
Nekem itt virul a boldogság,
Itt fakadnak az örömök.
Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,
nagy, ismeretlen földeken
énrólam álmodik egy ember,
vár, felzokog s hív szüntelen.
Nincs boldogítóbb mint a szeretet;
De háladatlan még ez is lehet:
Oly fokban a hogy ők szeretnek minket
Ritkán szeretjük vissza feleinket.