Versek a szerelemre való vágyakozásról
Kertje csendes alkonyában,
Míg csapongva zúg a szél,
A Dalos bolyong magában,
S keble búsabb lángra kél.
Kis Kupídót kell keresnem,
Ha ki látta, mondja meg:
Még nagy bajba lehet esnem,
Hogy ha soká tévelyeg.
A nyár szerelmes verseit,
A nyári szív rengő kalászát
A túláradt, fülledt kívánság
Súlyos csóvái perzselik!
Forró és száraz volt az este,
Zengő üvegből volt a teste
Tavasz van, tavasz van, a tél közepében,
Tavasz sejtelmétől pezseg, forr a vérem.
Zűrzavaros álmok, mérhetetlen vágyak
Ábrándos lehétől elkábultan várlak...
Tavasz édes álma!
Lombok suttogása!
Te még nem vártál. Korán jöttem.
Nincs még pompája drága dísznek.
Mezitlen állsz, mint szűz menyasszony,
- Kit holnap esküvőre visznek.
Megállitottam valakit:
- Jó ember, mondd, tavasz van odakint?
Még biborak a kelő hajnalok?
Vannak virágos fák, vidám dalok?
Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.
Ismét a visszatérő hajszos álom:
A kék űrben zuhanva kergetőznek
angyalarcu, hószárnyu csillagok
s a végitélet harsonája szól.
Tudja a jó isten,
Én megházasodám,
Kedves magyar lánynak
Lelkemet odadnám.
Ha elmegyek, ha szólítanak,
Utánam minden ittmarad.
Össze leszek már én törve,
Csóktalanul meggyötörve.
S utánam minden ittmarad.
Én is éltem... vagy nem élet
Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól-rosszul leküzdeni?
Kereslek a nagy emberáradatban,
Mely az utczák medrében kavarog,
Kereslek, űzlek lázzal, szakadatlan,
Mint a futó hab a futó habot;
Ki nem fáradva, soha nem pihenve
Siklom keresztül az örvényeken,
Csak egy a czél: eljutni közeledbe,
Csak egy a hit: hogy megjelensz nekem.
Szerelem...
Te bűvös arcú tündér!
Kinek hatalma végtelen s örök,
Ki észrevétlen szállsz be a kebelbe,
S egy perc alatt fényes tavaszt teremtve
Eloszlatod a borongó ködöt:
Mikor mosolyogsz rám ajkad bíborával?