Szerelmes versek
Fényképész úr, e kép nem jó,
bár az arca ugyanaz:
így is bájos angyalfej ez,
de hideg, mint a viasz.
Tegnap engem' Kedvesemmel
kettetskén a' zöld ligetben
andalogni lelt Anyám.
Láttya Hímen a' vak Ámort
szerteszéllyel tébolyogni
a' bozótos réteken.
Hol is terem, ki tudja, a szerelem?
Hol is terem, ki tudja, a szerelem?
Tán valami szép virágos szigeten?
Ha most nem édes énekem,
Ha nincs is abba hév s tűz:
Ne félj, - legyen borom nekem,
Meg egy szerelmetes szűz...
Tisza partján van egy halászkunyhó,
Arra megyen egy aranyos hintó,
Délczeg urfi leugrik egy szóra,
Halász lánya felül a hintóra.
Jer, kies tavasz! bocsássál
Éltető lehelletet,
Hogy kihalt mezőnkbe lássál
Újra vídám életet.
Kinek láncon keze-lába,
szomorú az éjszakája.
Kezem-lábam nehéz láncon:
nagy is a szomorúságom.
Ti, Páphuson nyitott, kacér
Tekintetű leányok!
Ti minket édes ízletű
Nyilakkal öldököltök. -
Mikor levert erőnk felett
Feláll királyi széketek:
Reánk bodor kacajjal
Nehéz bilincset üttök.
Ültünk együtt a kertben csendesen,
s egymásra néztünk szerelmesen.
Ő hallgatott és én is hallgattam.
Kezemben a kezét simogattam.
Ámor múlattába
Egy sisak aljába
Nefelejcset űltetett
Akartam Atreusnak
Vitéz két magzatit,
Akartam énekelni
Kadmus nagy dolgait;
De lantom csak szerelmet
Kezdett reá zenegni.
Bészállván az Halál némelly fogadóba s Kupídó,
Ott eggymás mellé nyílaikat letevék.
Megint tavasz van és megint panasz van
Szívemben, ebben az örök kamaszban.
Mert fiatal még és nem értik őt,
Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.