Szépségről szóló versek
Az isten álmodék
Két szép napot;
Tetszett az álom és
Im, - alkotott.
Oh lány, ha volna
A téli dér,
Mint kebled oly vágy-
Gyujtó fehér!
Fényképész úr, e kép nem jó,
bár az arca ugyanaz:
így is bájos angyalfej ez,
de hideg, mint a viasz.
Hogyha személyedtűl, szép Laurám! mostoha sorsunk
engemet eggy üdeig messze ragadni talál,
's más valamelly Szépség érzékeny lángjai által
szívemet eggy múló gerjedelemre veszi;
meg ne itélly. Mikor alkony utánn szemléli az útas...
Szőke kis lány sétálgat a réten...
Szőke kis lány sétálgat a réten,
Még a nap is bámulja az égen,
Hódolnak a virágszálak,
Mint valami királynénak -
Szőke kis lány sétálgat a réten.
Sétáltam árván, búsan egymagam
És néztem a rózsák hogy nyílanak.
Virág virághoz hajlik, hajladoz,
s érintkezik a sok virág ajak.
S amint susognak, leheletüket
Mindenfelé érzem a szigeten
Oh édes élet! boldog szerelem!
A mint orczáit tükrénél Fulvia festi,
Elhitetik csalatott szemei, hogy mássa sehol sincs;
S ha hozzája vetik, a föld több szépe csak árnyék. -...
Vigyed, vigyed, te szemtelen! lakirozott pofádat!
Vakold magad, s kenőcseid képedre pacsmagoljad!
Veres hajad porozd be jól, s borítsd be nagy szitáddal;
Nehogy, ha tán tüzet vetend, szomszédodat kigyújtsa.
Szarut Isten védelemre
Az ökröknek alkotott:
Paripáknak rugdozásra
Csupa körmű sarkokat.
Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén,
mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén.
Félre tőlem, szép Kevély!
Rab-bilincsed áldozatja
Légyen ám, akárki fattya,
Hetyke-petyke büszkeséged
Bennem el nem éri véged
Nem; felőlem így ne vélj;
Félre tőlem, szép Kevély!
A legszebb asszony - bús márványban élve,
A földi szépség istennő csodája,
Derűs habokból fönséggel kiszállva,
Dél napja csókolt egykor fényt fejére.
A legnagyobb poéta nem lehetnék,
Hiába írnék minden verset én.
boldogan ring a szálerdő képe.
Lopózva bujok ezer kusza bozóton át
és mikor rápillantok a tó opálos tükrére...
Szép a' leány, midőn szemén
Szerelmi tűz ragyog,
A' föltalált rokon sziven
Mulatva andalog, -