Szépségről szóló versek
Azt mondád: szivedet, 's kezedet csak okosnak adandod,
Arcza ha nem szép, csak szép szive 's lelke legyen.
Oh de mennyit néztelek már,
S mégis mindig egyre nézlek;
Minden perczben változol te,
Mindig nagyobb a szépséged.
Mondják: a házasság hamis szer,
Kivált költőnek rossz dolog;
A csattogánydal, rózsafelleg
Nők oldalán elpárolog.
A róka ki, egy álarczot meglátva,
Boszúsan fölkiálta:
"- Be szép pofa, de nincsen ám agya!"
Midőn oly női arczot lát vala...
Oh lány, ha volna
A téli dér,
Mint kebled oly vágy-
Gyujtó fehér!
Ó a hajnalszín gyönyörajkakat, ó az egeknek
Csillagival testvérfényü kies szemeket
Lyányka, ki adta neked? Szólék s a lyányka pirúlva...
Márvány a homlokod,
Szemed sötét zafirverem,
Ajkad rubínmeder,
Mely drága gyöngyöt is terem.
Őrangyal, mosolyogj rám
Csodálatos szemeddel;
S ha csüggedten halódnám
Szárnyaddal te emelj fel.
Tolla egyszerű, hangja gyönyörű
Fülemilének.
Mint az ő éneke, nincs több olyan
Szép madárének.
Más dicsérje a setét,
Sárga, zöld szín kellemét;
A kék szín kedves nekem,
Mint virúló életem.
A mint orczáit tükrénél Fulvia festi,
Elhitetik csalatott szemei, hogy mássa sehol sincs;
S ha hozzája vetik, a föld több szépe csak árnyék. -...
Ó, mennyi pompa van e vén világon,
Túlérett és pazar és érthetetlen,
A nők csókja, a sárga lomb az ágon
És ég és drága tenger, mérhetetlen...
Szép a harmat égi gyöngye,
Mely pihen virág ölében,
Nap sugara száll le hozzá,
S felcsókolja lánghevében.
Szőke kis lány sétálgat a réten...
Szőke kis lány sétálgat a réten,
Még a nap is bámulja az égen,
Hódolnak a virágszálak,
Mint valami királynénak -
Szőke kis lány sétálgat a réten.
Lányka, égnek vagy szülöttje...
Lányka, égnek vagy szülöttje,
Arcod örök tavasz kertje,
Rózsás fényes paradicsom;
Engedd, hogy nekem virítson!