Szegénységről szóló versek
Hajh, miért születtél
Magas palotába'?
Mért nem vagy a pásztor
Mezítlábos lánya?
Két bika egy réten ugyan elevenen
Veszekedtek együtt egy meddő tehenen,
A melyet egy béka látván fohászkodott,
De ezen egy ifjabb nagyon álmélkodott.
Szegény szüléktől származám,
Kimondhatlan szegény vagyok,
Az élet minden birtokom,
És én még is boldog vagyok.
Pénzemnek holdja elfogyatkozott,
Egy árva fillér sincsen birtokomban:
Szurkolni kell az orditóriumban;
Isten megvert, sorsom megátkozott.
A költő és a sorsharag
Egy anyaméhből született;
Ikertestvérek voltak ők,
Együtt bolygák az életet.
Gyáva henyélőknek másoltam sok pörös aktát,
Mert másként éhség dönt vala sírba utóbb.
Gyászének kísérte szegény házból a koporsót,
Udvart és a szobát tárva hagyák üresen.
Koldust, ha látsz, és látsz bizonnyal,
Ajtód s szíved ne légyen zárva;
Fejed ne fordítsd el iszonnyal.
Mert rongyos, piszkos a ruhája.
Benépesült a délibáb hazája:
Pacsirtaszóra kelő szorgalom
Munkás csoportja izzad szakadásig
A forró fényben, híves hajnalon.
Ferdevállas, kajlabajszú emberfiák,
kopott a ruhájuk, roggyan a lábuk
s a derekuk roppan a meddő tusán.
A szegény legénynek
Furcsa az ő botja,
Nem oda üt vele,
Ahova gondolja,
Szegény az ő dolga.
Sok gyomor és kevés kenyér:
Ez az élet nem sokat ér.
Egymást falják az emberek,
Bocsánat, hogy élni merek!
Ünnep után ünnep, lakomák s zene nem szünetelnek;
S ott künn bősz inség s éhnyomor ördöge dúl.