Szabadságról szóló versek
Változik még a világ s természet?
Ezután már nem mondhatja senki,
Hogy keleten jő fel a nap mindig
S elfáradván nyugoton pihen ki.
Tavaszról álmodom, fényes napsugárról,
A dicső szabadság fölkelt hajnaláról.
Márczius 15! üdvözöllek téged,
Dicső szép múltadba lelkem is betéved.
Fekete vizeken - hali-hé-hali-hó!
Száll a Knyáz Potemkin, a fekete hajó.
Süvítő szélvésznek a szemébe néznek
Jó hatszáz legények -
- Hali-hé-hali-hó! -
A fekete hajó.
Te fent lebegsz szabad madár,
Nem szédít távol messziség,
Láng nézteidnek tártan áll,
Nap, hold, csillag, 's rejtélyes ég.
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében;
S gyászos koporsóba döntő vas igátok'
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok...
Letéptem síró földi láncom,
Szabad vagyok... Szabad
Fehér hajón, villó hullámon
Ringat az áradat.
Szálljatok ki, szálljatok ki
Elnyomott szellemmadarkák,
Magyar ember gondolatját
Hangjaitok hadd mutassák.
Táncra, fiak, hadd vigadjunk
Isten igazában,
Ne legyen ma bú vagy bánat
A magyar hazában.
A végtelen birodalom helyett
Adának néki egy kis ketrecet!
Nemes barátot lelni,
Ki éltét osztja velünk,
Kit mindenkép kedvelünk,
Oh, nemde boldogság?
Ha lesz ezer, aki a zsarnokságnak
Örök, nagy harcot esküdött,
És kész rohanni bizonyos halálba -
Ott leszek az ezer között!
Minek panaszkodsz?!
Hogy rosszul bánnak itt veled,
A szidalom a kenyered.
Késő éjjel s a kora hajnalon
Igát vonszolsz, akár a jó barom.
Te völgy, hol hőbb a nap és olvadóbb a hó,
Tél hamarább fut, nyár tovább pihen,
És szebb virány közt lüktet a folyó,
Te völgy, e szóra oktatsz; Szerelem!
Szabad voltam, mint erdők viharja.
Bátor voltam, mint kemény acél.
Kis pásztorfiúk ülnek tarisznyák körül.
Hé, hegyoldalak!