Sorsról szóló versek
Kértelek a sorstól s az megtagadott; de helyetted...
Sorsán vidámabb fény vonúl,
Ki bátran mégyen a csatának...
Év év után nagy tengerbe hullt
amelynek neve Fekete mult,
Az élet útja egyre rövidül...
Egy spanyol földmives sirverse
Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
Emlékezzél a mult időre,
Ismérjed a jelenvalót;
S értvén az újat és az ót...
Kérded, kedves emberem,
E titok mi részbe áll,
Hogy legkedvesb címerem
Egy elharvadt rózsaszál...
A mi fának - szomorufűz,
Ami tüznak a bolygótüz,
Ami víznek a köny árja,
Emberek közt az az árva.
Ha ellened dühös vihar
Orkánként zúg, szegűl:
Mint czédrus a' Libánuson
Állj rendületlenűl.
Mily messze vagytok, emberek,
És én is mily távol vagyok,
Valami titkot keresek,
Az életet, mely elhagyott.