Sorsról szóló versek
Kértelek a sorstól s az megtagadott; de helyetted...
Sorsán vidámabb fény vonúl,
Ki bátran mégyen a csatának...
Év év után nagy tengerbe hullt
amelynek neve Fekete mult,
Az élet útja egyre rövidül...
Egy spanyol földmives sirverse
Franco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
Kérded, kedves emberem,
E titok mi részbe áll,
Hogy legkedvesb címerem
Egy elharvadt rózsaszál...
Emlékezzél a mult időre,
Ismérjed a jelenvalót;
S értvén az újat és az ót...
A mi fának - szomorufűz,
Ami tüznak a bolygótüz,
Ami víznek a köny árja,
Emberek közt az az árva.
Ha ellened dühös vihar
Orkánként zúg, szegűl:
Mint czédrus a' Libánuson
Állj rendületlenűl.
Mily messze vagytok, emberek,
És én is mily távol vagyok,
Valami titkot keresek,
Az életet, mely elhagyott.