Sorsról szóló versek
Ruhákat foldozol,
a gépet hajtja lábad,
hajlik le két
szemed, de vetik
már az ágyad.
Miért?... ha a' sors' karja ért,
'S díjt nem nyersz sok küzdelmidért
Hanem csak bánatot!
Erdővidék az én hazám,
Katonának szült az anyám,
Zöld erdő zúgásán,
Vadgalamb szólásán
Nevelt fel jó apám.
Nincsen ollyan szép leányka,
Mint a' piros kis Jolánka,
Hajnal arcza, éjszeme,
Ő az égiek neme.
Nem esztendők hozzák az időt!
Megagg az ember, mint a nyár,
Meleg szívvel, forró kebellel,
Ha az idők viharja jár.
Utcán-téren virágot árult,
Illett rá karton, kék ruhája.
"Be szép lány lesz - mondták - belőle
Tizenhét esztendős korára!"
Megszülettem mint bár ki más,
Deszka bölcsőbe tevének,
Felettem élv, ’s öröm helyett,
Bánat és bú őrködének.
Egygyenként enyésznek éltem' örömei,
Egygyenként szaggatja őket a' Végezés;
Újúlgatnak velek szívemnek sebei,
'S meg meg annyi halál e' gyakor vérezés!
Ismerém Jolánt mint gyermekét
Átkarolta anyját édesen,
Jósolám e' bimbó egykoron
A' világkertben virág leszen.
Szép tavaszom zöldűle csiráival annyi reménynek;
Bimbaja kertemnek már kinyilóba virult.
Hányatik a' zúdúltt tengeren egy Gálya,
Hányja ide 's tova a' habok' dagálya;
Ó szóllj te jártas Ősz, ki a' kormányt tartod:
Elsüllyed é? vagy kiküszdvén veszélyéből,
Végre Védistene' kegyes ügyeltéből
Eléri a' veszélyt eltiltó révpartot?
Fujjad, fujjad, furulyácskám,
én is voltam király lánya
és most vagyok fűzfa ága,
fűzfaágból furulyácska.
Köd gomolyog,
emlékek sűrü, nehéz köde gomolyog
jeltelen sírjuk felett.