Sorsról szóló versek
Volt nekem is, mint volt másnak e világon:
Sok kis erény mellett - sok nagy gyarlóságom.
Szép aranyideim! be szerencséltettek,
Minden boldogságban engem részeltettek.
Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors...
Bontsd széjjel, bontsd, te gonosz sors,
Megrongált keblemet,
Vagy teremts bele uj erőt,
Teremts uj életet.
Engem egy perc ki nem elégít,
S hitem alig van a jövőre;
Nem bírom egy lét szenvedésit,
És ezer vágy űz, hajt előre.
Egy árvát a' zordon halál
Erdő közepében talál;
Nincsen ki szegényt virassza,
Nincsen á' ki mégsirassa.
Zúg a malom altató morajjal,
Nem alhatom, kemény a fejem alja;
Hí a patak édes csevegése,
Lebűvöli álmomat egészen.
Köd gomolyog,
emlékek sűrü, nehéz köde gomolyog
jeltelen sírjuk felett.
Fujjad, fujjad, furulyácskám,
én is voltam király lánya
és most vagyok fűzfa ága,
fűzfaágból furulyácska.
Hányatik a' zúdúltt tengeren egy Gálya,
Hányja ide 's tova a' habok' dagálya;
Ó szóllj te jártas Ősz, ki a' kormányt tartod:
Elsüllyed é? vagy kiküszdvén veszélyéből,
Végre Védistene' kegyes ügyeltéből
Eléri a' veszélyt eltiltó révpartot?
Istenem! mond a szirt, mért teremtél
Itten állni századokon által?
Korbácsolva a habok dühétől,
És csatázva a tengerviharral!
Bántotok mert irigyeltek,
Hogy nálatok jobb vagyok tán -
Hogy erős a testem, lelkem
S birom, amit a sors rak rám.
Szép tavaszom zöldűle csiráival annyi reménynek;
Bimbaja kertemnek már kinyilóba virult.
Ismerém Jolánt mint gyermekét
Átkarolta anyját édesen,
Jósolám e' bimbó egykoron
A' világkertben virág leszen.
Egygyenként enyésznek éltem' örömei,
Egygyenként szaggatja őket a' Végezés;
Újúlgatnak velek szívemnek sebei,
'S meg meg annyi halál e' gyakor vérezés!
Megszülettem mint bár ki más,
Deszka bölcsőbe tevének,
Felettem élv, ’s öröm helyett,
Bánat és bú őrködének.