Sorsról szóló versek

Kapcsolódó címke:életút| panasz

Vörösmarty Mihály

A hitlen

Láttam, megindult a tavasz, illatos
Szellő kerengett zöldesedő nyomán,
Reszketve megnyiltak virági
Harmatosan, s ragyogó kebellel.

Tovább...

10

Bányai Kornél

Kenyérország

Kőteknőjéban fütyülve gyúr a sors, rendjén elvégzi dolgát,
kemény tenyerén sikoltozunk, egymásba omlunk, tapadunk
s nem tudjuk honnét jöttünk, milyen tájak ringattak, hegyek
lankái vagy üres mezők s milyen volt arcunk régen:
pufók, aszott, piros vagy halovány?

Tovább...

00

Brassai Viktor

Kétség

Szemem sötét ködökbe vágóm:
milyen konok, sűrűn gomolygó
homály fekszik most a világon!
Sose volt tán csúfabb e bolygó,
mint ma, mikor megkergült hordák
dübörgetik otromba zajjal,
s minden szennyük az égre szórják,
hogy késsen még a lassú hajnal.

Tovább...

00

Kölcsey Ferenc

A költő

Tiszták, miként Arethusának
Folyása, voltak álmaim,
S bár néha könnyűim hullának,
Búval nem éltem napjaim.

Tovább...

00

Eötvös József

Panaszok

Az ágon függ remegve
A zöld levél,
Körűlte vígan szállong
Az esti szél.

Tovább...

Ady Endre

Tovább...

Tarlott, összeégett mezőkön
El-messzeszáll a gépdübörgés,
Megáll a messzi tanya-ember:
Sóhajtás ez vagy lassú hörgés?...

Tovább...

00

Béky Zoltán

Az örök romlás szonettje

Szemed a zendülő chaosba vágott,
Társad Isten volt és a holt magány,
Míg ezer évek sárga hajnalán
Láttad életre züllni a világot.

Tovább...

00

Ady Endre

Esze Tamás komája

Gábor fiam Bécsé,
Oda is van nőve,
Örzse lyányom a Krisztusé,
Papok szeretője.

Tovább...

00

Ady Endre

Rendben van, Úristen

Ki akarta, hogy megtagadjam,
Örök Sionát messzehagyjam
S visszakolduljam öregen
Magamat ismét únt kegyébe?

Tovább...

Vörösmarty Mihály

Az ifjú költő

Mi sürget mondanom
Nem hallott dolgokat,
A lélek mélyiben
Titkon fogantakat?

Tovább...

00

Ady Endre

A tenger ákombákoma

Fázó pálmák alatt olvasok
Egy levelet, egy nagy levelet:
Kék lapra írták éles tollal
Gonosz szelek, bőjti szelek.

Tovább...

Lendvai István

Hajnalcsillag

Aranymécs a mennyország ablakában,
magadtündöklő égi rejtelem:
tán Isten tett ki oda irgalmában,
jelül, hogy haragja nem hirtelen,
s még van remény, hogy önmagunkba szállván,
a jobbik útra mind rátérhetünk,
míg ránk nem dőlt a véresarcú bálvány -
ó, hajnalcsillag, kit hirdetsz nekünk?

Tovább...

00

Reményik Sándor

A holdbeli ember-arc

Az orra hegyorom.
A szája örvény.
Szemei tengerek.
De sohsem rengenek,
Csak néznek merőn, rebbenéstelen,
Bennük összefoly mult, jövő, jelen.

Tovább...

Reményik Sándor

Minek annyi szántás?

Ennek a földnek be jó dolga van:
A szántás kínját kétszer érzi csak
Egy évben: ősszel és tavasszal.
A magot aztán csendben érleli
És terem ezer áldást, kenyeret.

Tovább...

20

Reményik Sándor

Köszönöm mégis...

Köszönöm mégis, hogy láttam siroccót.
A leszakadó hullám-emelet
Párkányának tört tajték-cirádái
Horzsolták lelkemet.

Tovább...

00