Sorsról szóló versek
Ó örökszép Nap, te erős, hatalmas
Antik istenség, örökifjú Élet!
Fellobog most dús ereimben orcád,
Zendül a vérem.
Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal -
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé -
Keserű, tehetetlen nevetéssel...
Fekete, komor árnyát
Láttam a Hortobágyon, az Égen.
Száz tornyú Köd-város előtt
Strázsált vad-kevélyen.
Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok -
Tudom előtted el nem sáppadok.
Sötét szemekkel, űzetvén a sorstól
rongyokban állt meg a hideg kövön,
ahol magasba szökkent a kolostor,
s hideg falak közt nyílt hideg öröm.
Mindenek eltünnek, fel, alá kerekednek, enyésznek.
Ó! mi gyakran rosszból rosszabbra, nagyobbra kicsinyből
Fordulnak, s viszont ismét alacsonyra magasról.
Ami szük, elterjed: s ellenben aminek a nagy
Tágos hely is szűk volt, karcsúra szoríttatik; így a
Füst addig nyujtózik az ég tetejének hegyére,
Mig teljességgel sok ezer kis részre nem oszlik.
Boldogság kapui nyílnak csak idővel,
Dolgod, élted ne kezdd ott hol végezni kell.
Mi az ember? - Egy kinyílt rózsaszál
A virító kornak tündéres kertjében;
Addig mosolyg, míg tövisre talál
S elhervad éltének legszebb idejében.
Bércről visszanéz a vándor,
Vígan int kies hazája,
Ott mosolyg a róna táj:
De a messze távozónak
Szíve vérzik, szíve fáj;
Zeng felé a búcsuszó:
"Isten hozzád, bújdosó!"
Hallottátok már?
Ősszel, amikor kavarog a köd,
Az éjszakában valaki nyöszörög.
Csak akkor látod őt, ha szürke éjjel
száguld tovább gőzvasút veled,
s a hajnal mérgező lehelletével
leng tejszinűn az alvó táj felett.
A sárga parton, melyet az Élet-tenger árja
Görög be halk morajjal: állok, felajzott szívvel,
Állok, egy messze bolygó fényes hajóra várva;
Mig a nap mindent tarka japáni díszbe színel.
Apácai Csere János, hej!
Magyarország rossz, csalános hely;
Összetépi a testünket, a lelkünket, mert
Magyarország nem virágos kert.
Előttem is kacagnak,
Utánam is kacagnak,
Csúfolnak hóbortosnak,
Vadnak, pogánynak, vaknak.
Egy kis deák dolgozatát javítom;
"Önéletrajzot" írattam vele.
Előszavában őszintén bevallja:
Bizony, sokat főtt rajta a feje!