Öregedésről szóló versek
Ó szent gyerekség, hányszor elkereslek,
Már merre vagytok, boldog szomorúság,
Ti régi sétányok, ti régi kertek?
Őszi verőfényben pirosak a lombok,
Egy kis dicsőségtől nem leszek én boldog,
Messze tarlót róttam, hideg volt az éjjel,
Takarózni kellett egy kis dicsőséggel.
A helyett, hogy sírnék, öreg, balga lélek,
Kinek az élettől nincsen mit reméljek.
Meleg volt izzadtam,
Télfagy volt vacogtam,
Magam sose szántam
Panaszt nem nyafogtam.
Ki soká él, sokat temet,
Ki túlélted testvéridet,
Ki kortársaidat elhantolod -
Az Időnek, mely itt hagyott,
Hogy mélázgass a késő napsütésen,
Nehézveretű bánatpénzben
Minden óráért vámot kell fizetned:
Javakkal, melyek már gyéren fizetnek...
Egy nyárutói éj lehelt ki engem
e szép világba forrón, boldogan.
Oly éhes voltam, mint áradt folyam,
s tiszta, miként harmat a gabnarenden.
Míg az ifjúság zsengedő korán
A nyájas épség, s kellemek virítnak
S bennünket gyakran víg örömre hívnak,
Az állhatlan év elhalad során.
Egy ablaka lesz a szobámnak
És arcomon ezer redő
S száz lépésre a temető.
Ketyegésében rekedt, tompa dal van,
Virrasztó éjen gyakran nézem őt -
S úgy rémlik, lengő teste szeli halkan
Hiú forgáccsá az örök időt.
Félig én már át vagyok.
Úgy nézz rám, ha elmegyek,
Látsz-e újra engemet,
Azt te már nem tudhatod.
Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!
Mikor hegyek közt jársz bolyongva,
Nem látsz a büszke bércoromra:
Ott lenn a völgyek rejtekében
A legszebb csúcs is észrevétlen;
De nézz csak vissza messze tájrul:
Szived megdobban, szemed ámul:
Mily diadallal kéklik égre
A fátyolos bérc bús szépsége...
Szerelem, óh, uzsorás kölcsön,
Föl-fölesdeklő napjaimnak
Rosszkor érkezett drága rossza,
Mégis - mégiscsak visszahozza
Nagy fizetségeit a kínnak
Egy-egy boldog, hitető napod.
Fogytán a rím. Halkabban csendül,
Tudtam egy dalt a szerelemrül.
Az évek szárnya gyorsan rebben,
Más nóták jöttek, elfeledtem.
Mint szerettem a cseresznyét
Gyermekéveimben én!
Csak cseresznye kelle nékem;
Nem volt szebb szín, édesebb nem
Terme a föld kerekén.