Önismereti versek
Mi ez? Hol vagyok én?
Hogy kerültem ide
Megint?
Falak, falak:
Égigérő falak
Vesznek körül
Elrendelés szerint.
Fejemben egy világ viharzik,
Zsong, zajlik milljó gondolat;
Szellemhazába jár a lelkem,
Levetve a porgondokat.
Szilassy Ágnesz Kis-aszszonyhoz.
Zöld Kor, 'virágzó elme, tiszta szív,
Természetes, nem tettetett, szent ösztönök.
Nemes tehetség szentül érzeni;
S nemes szabadság bátran szólani:
A' legnagyobb jók mind azok között
Mellyekben a' Természet részesít.
Esős, bántó, ködös volt - Május,
E Fagyba - botló, léha hónap
S rossz lelkü pötty - városi uccán
Sárban hordtam a lobogómat,
Egy otromba nagy Papagáj ki rontván ketreczét,
Megyen egy berekbe, hogy magának, társai'
A' több madárkák seregökön rangot vegyen.
E' végre követi a' hamis Tudósokat,
Tekintetökre, és hangjokra nézve is.
A teknősbéka látta egy időben,
Mint repül kedvére a sas a felhőben;
Mint viszi az égig nehéz tetemeit,
Mily bátran szegezi a napnak szemeit,
Mikor ő neki kell vagy a földön csúszni,
Vagy egy senyvedt tónak kákái közt úszni.
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Keményen nem beszéltem senkivel,
És szigorún sem szólottam soha.
Nem háborított fel a vétkes vétke
S nem ingerelt az ostoba.
És sokszor megfogom a kezedet,
akárcsak egy idegenét,
és sokszor a szemedbe meredek,
és a szemed egy kút, hideg, setét.
És mély.
Felelned kéne annyi sokra.
Szelíd hitek homok ösvenyén
Merre forduljak, balra, jobbra?
Felelned kéne annyi sokra...
Akartok a lelkembe látni?
Ismerni mély rejtelmeit?
Nem remegek mindent kitárni,
Mi benne érzés, eszme, hit.
Gyenge rügyek, halványzöld levelek,
Sorsomba negyvenedszer visszatérők,
Uj tavaszok, elvonuló telek,
Lemondva múlók, követelve kérők,
Kékségek, miknek hűse is meleg,
És meghalások, szürkeségbe térők -
Mit tudom én, mi az, ami ragyog,
Mit tudom én, ki az, aki vagyok!
Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
Egy emberhez, kinek üres lelke az enyémhez hasonló
Beszélj, hiszen te is csikorogsz bévül
S ordítanál, ha itt nem állnék és órád jönne...
Mert bölcs a szád, mert tűz van a szemedben és amit mondasz
Kong mégis, mint' faálcád volna és gödör
A két szemed helyén és a lelkedben fekete sötétség
És mintha űrben állnál és bambán merednél belé
S a mozdulatod ocsmány: hogy kegyetlen halált érdemelne.
Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali Nap.