Versek a mindennapokról
Csöpp, gyenge, csetlő-botló reggel.
Guggolok lim-lomok között.
Lágyan elülünk, komoly szemmel.
Ájtatosak a teli köcsögök.
Pirosló abrosz, friss szalonna,
Búbos kemence, jó meleg,
Pár kurta rőf a szoba hossza,
Megférnek a jó emberek.
Szeretem a reggelt,
Mikor a jegenyék sudarára
Legelébb esik a
Születő nap arany sugára
S kiderűl a vidék,
Szine, illata, hangja föléled:
Tova még, tova még!
Azt mondom:
- Kisasszony, kérhetem egy táncra?
S gondolom:
- Ejnye beh csinos ez a lányka!
Mocskos, szurtos mindig Pali,
Mert nem szeret megmosdani.
Fejét a szék karjára hajtva
dúdolt az én kis kedvesem,
dúdolt egy nótát álmodozva,
s elringatózva csendesen.
Nem gondolok e világgal,
Tele szívem tűzzel, lánggal,
Tűzet, lángot szórok széjjel,
Nincs körülem soha éjjel.
Az esti imát már végighadartam.
Tekintetem nagy, bolyhos szárnyon röppen.
Egy éji pille zümmög még csak halkan
A ráfonódó lámpaszőtte körben.
Enyhe szellő suttog halkal,
Már homálylik az esthajnal.
Estcsillag félénk sugára
Mosolyog le a világra.
A nagy városra lankadt csend hajolt,
Az utcán elcsitult a nesz,
Ezüstöskék ottfenn az ég; a hold
Órája ez.
Felhőknek futása,
Madár repülése
Volt egykor szívemben
Vágyak ébredése.
Fényben fürdik a Dunakorzó,
Budapest mulat, Budapest nevet
S a vén Lánchíd dalolni hall
Uj éneket.
Elnézem a Göncölszekerét;
Lámpásai pislán lobognak
Kék mesgyéjén a csillagoknak.