Versek a mindennapokról
Tetőről már esővíz csordogál
Egy szürke négyszög ez a messzeség
Körötte álmos, ólmos, nedves éj
Csatorna csője csurgó vízben áll.
Aszondom: Jóestét virágom!
Aszongya: Én is azt kivánom.
Aszondom: Mi neved babám?
Aszongya: Mért kiváncsi rám?
Falusi csönd zenél nekem
Esős napon, mély éjeken.
Nem látogat láz, szenvedély,
De a csönd csak zenél.
Rám nem várnak biztos kézzel megácsolt
egymásból nyiló holnapok.
Eljött megint a tegnapesti szél,
az ég kékje megint gyöngyszínre olvadt:
megint egy éj, megint egy hosszú éj
s mögötte vár megint egy hosszú holnap.
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Oh, én mindig szerettem őket,
Oh, gyönyörűk az éjszakák,
Csillogó rongyát ha letette,
Nem sejti, mily szép a világ.
Csöndes tavaszi délután,
Szelíd sugárral ég a nap,
Pattognak a fák, szól a fütty
Épp itt az ablakom alatt.
Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.
Benépesül veled az álmunk:
Vasárnap, kit virradni várunk,
Kit nyugalom és jóság szentel:
Benned vál' emberré az ember.
Angyal-könnyedén, tündér-könnyedén
Ül meg a dróton a fecskék raja.
Apró szemükben déli tengerek
Aranya vibrál, azúrja remeg,
S a téltelen táj távol mámora.
Riadt madár felhőkben vész el
S ő forog, a kis szél-vitorla.
Öreg tornyon vén szepegéssel
Forog, forog a szél-vitorla.
Mély szürkeségbe szédült át a reggel.
A kocsma terme sápadt, búskomor.
Dús polcain a sűrű alkohol
fondorkodik nagy, tarka üvegekkel.
Vagy így, vagy úgy, de mindenki siet
Mostanában tőlem valahova -
Nem volt ily kurta azelőtt a perc,
S az óra ily kiszabott, mostoha.