Versek a mindennapokról
Azt mondom:
- Kisasszony, kérhetem egy táncra?
S gondolom:
- Ejnye beh csinos ez a lányka!
Belőlük néha felhőt tornyoz
a rakoncátlan fergeteg-szeszély
és a magasban gőgös-hivalkodón
táncolnak az apró porszemek.
Ültünk szépen a lugasban,
Arcza mellé kedvesemnek
Csintalan kis ág hajolt be,
Félrehajtja - ujra ott van!
Édes anya ebédet visz
a dolgos apának,
De utjukba áll a patak,
mely szinig megáradt;
Hogy menjenek átal rajta,
mikor nincsen hidja?...
Ha játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,
rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül
végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe...
A sivatag ugarokon,
A sárgúló teleken,
A vén erdős vadonokon,
A bársonyos réteken
Künn eső permetez.
Különben semmi nesz.
Egy-egy csöpp megüti az ablakot,
Mint hogyha szellemujjak dobolnának.
Hűvös szeptember. Alkony.
A szürke tó
egy nagy kísértet félszeme.
Lehúnyt lelkem a másik.
Már a Maros füzes partjai
közt jön el hozzám most a messzi
vidék! csikók csomós lábakkal
futnak az anyjuk után s így...
Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.
A vídám tavaszi eget
Bús felhő ködösíti
A nyár menny dörög eleget
Bár az áldást készíti.
Ruhákat foldozol,
a gépet hajtja lábad,
hajlik le két
szemed, de vetik
már az ágyad.
A kályha tüze pattog. Körbe kába,
nagy fáradtsággal fejek hullanak össze
s valami titkos vágytól ösztönözve
bámulnak ki a csöndes éjszakába.