Versek a mindennapokról
Van-e nálad jobb oh kártya,
Zsebemben nincs tán kétforint,
Azonnal kétszáz is lehet,
Ha fortuna reám kacsint.
Leszállt az éj
a házra,
körülfonja
vigyázva
s most csúszik az
ereszrül
a háztetőn
keresztül.
Jegyzetek a csendről: Boldogtalan
Csend, csend, selejtes,
semmit se rejtesz,
rosszminőségű csend,
előtted, mögötted
se fény, se árnyék,
semmise leng.
Megint eltapostunk hat napot,
holttesteiken átugortunk,
és a fák eltakarják a gyárkéményeket.
Az ablakból egy hegyre látok,
engem nem lát a hegy;
búvok, tollamból vers szivárog,
bár minden egyre megy...
Téli napsugár száll
Hegyen-völgyön által,
Köszön a kelőknek
Hideg mosolyával.
Szereted a' bort és rumot,
Botoztatni szintúgy szeretsz,
Hosszú kaputba jársz - viczczelsz,
De azon csak magad nevetsz.
Te türelem, te jóság!
Te kedves, drága, szép!
Utamban te a rózsát
Könnyekkel öntözéd.
Két pajkos lány a kék
Balaton-tó mellett.
A tó partján czipőt
És harisnyát levet.
Hó pelyhet fogni lázas kézzel.
Egekbe nézni ember-észszel,
Elszállni kóbor fellegekkel,
Reméllni, várni, minden reggel. -...
Szalad az út és alkonyodik,
majd emelkedni kezd az ég felé,
ahol a fáradt felhő andalog,
s lassú húzással száll a hold elé.
Vonatkupémban kiabálnak.
A mezőkön csapzott-hajú,
jókedvű, izmos emberek
égfelé tárják karjukat.