Versek a kihűlt szerelemről
Levél a virágon, virág dalos ágon...
Levél a virágon, virág dalos ágon...
Csüggött az én szám is a te csókos szádon.
Folyj el, o folyj, patak, és kit partod bokra lehullat,
Vidd a rózsalevélt gyors vizeidben alá...
Hervadott virág vagyok, mit
Életed könyvébe tettél,
S bár forrón szeretve egykor -
Oda zártál, ott feledtél.
Zúgó folyam árja,
Pacsirta danája,
Kis csillag az égen,
Ibolya a réten,
Mondjátok meg neki:
Nem tudom feledni!
Hittem, hittem szép szavadnak,
Mint a liget a tavasznak.
Míg nekem lángolt szerelmed,
Míg enyémnek mondtalak,
Gazdag kincstár volt ezen szív,
S gyöngy te benne, szép alak!
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mély esti csendben
Úgy ég a csillag,
Miként emléked
Életemben.
Már rég nem gondolok felőled,
A szerelem ma temetőkert,
Már nem járom a temetőket.
Mert szép vagy, kellemid
Varázsát bámulom;
Mert jó vagy, tisztelet
Díjával áldozom...
A régi Anna jár ma
Emlékek pitvarába,
A régi Anna szépül
Múlt májusok ködébül.
Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.