Versek a kihűlt szerelemről
Hallottad-e a fülmilének
Lombjain miként foly bájos ének,
Míg hűsen esti szél kereng?
S ha fészkében a gerlicének
Hű pár nyögdellő csókja leng,
Érezni tudsz-e gerjedelmet?
Képzelmem tündéri világát
A való porrá égeté,
Szerelmem lángszinű rózsáját
A gondok körme letöré,
Reményem rideg sirokon szomorkodik,
Megunva életét a sirba vágyodik.
Ültem én a forrás mellett,
Téli szél fúvt, ég borúlt,
Egy madárhang sem nyögdellett,
Egy rózsácska sem virúlt;
S e kebelnek mozdultára
Néztem kunyhóm ablakára,
Barna lyány, te laktad azt,
S véled éltem víg tavaszt!
A hold hallá eskümet -
Több bizonyság kell-e még?
Jegygyürűmön elpirúlva
Reszketett az alkonyég.
Hó száll körűlem, és a szél
Sípol nagyon,
De szívem mélyiben azért
Meleg vagyon.
Folyj el, o folyj, patak, és kit partod bokra lehullat,
Vidd a rózsalevélt gyors vizeidben alá...
Ma már nem úgy szeretlek téged:
csak úgy, mint özvegy feleséget
a sírban is sirat a férj.
Piros rózsa, piros rózsa,
Be másképpen
Énekeltem volt én róla,
Amikor még kertekben nyilt
S gyönge szívekre hajbókolt.
Köd szürkül a tegnapi rózsa helyén,
Eltünnek a fecskék az alkonyi égen.
Háborogva, csüggedezve
Állok a sík közepén,
Új keservvel, új bánattal
A bejött év kezdetén.
Oly messze már a nyár, oly messze már,
mint bús szívből kiszállt sóhajmadár!
Suhanj madár, suhanj sóhajmadár!
Büszke gonddal ápolt kert virágait ha
Dallal árjadó szűm bokrétába fonta,
Szende vadvirágát a szabad mezőnek,
Pásztorlányka, mért ne tűznélek közéjek?
Ha majd egyszer csak nagysokára
Elébed állok, én szerelmesem -
És szomjas ajkkal ujra kérdezem:
Emlékszel-é a csókos éjszakára?
Mit felelsz nekem?
Fogytán a rím. Halkabban csendül,
Tudtam egy dalt a szerelemrül.
Az évek szárnya gyorsan rebben,
Más nóták jöttek, elfeledtem.