Versek a kihűlt szerelemről
Mégysz édesem, ah de elfeledni
Nem fogsz te, nem fogsz engemet,
Szent lánc köt engemet tehozzád,
Szent lánc köt hozzám tégedet.
Eggy Ifjú a jegy vissza-adáskor
Daura! míg engem szerettél
Míg szemem közzé nevettél
S kedves csókjaidnak méze
Eggy jobb világba ígéze;
Az egész föld kerekségen
Nem vólt más bóldogabb mint én
Daura! mond meg mit vétettem...
A szív érez, a szem kutat,
Szép lány szerelméhez utat.
A szív dobog, a szív sóhajt
Ha a lány távol nincsen,
A szem ellesi az óhajt:
- Mit kívánsz édes kincsem?
Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét,
Játék, melyet a halk gyermek, a Vágy
Faragcsál, s olykor lustán félbehágy,
S merengni húnyja álmatag szemét.
A felhő sem olyan, mint nálunk
És milyen más az őszi fény!
Nem csókol oly megejtő csókkal,
Mint ifjuságom szép helyén.
Minden órám csüggesztő magányom
Néma csendén búnak szentelem,
Rajtad elmém, ah, törődve hányom
S könyim árját issza kebelem.
Hasztalan mászkálsz lábomnál,
Ismerem már szívedet.
Nincs helyed buzgóságomnál,
Mert megszegted hitedet.
A terek és idők mély fátyolán át
A régi Anna úgy tűnik nekem,
Mint gyermekségem aranyos és ámbrás
Mennyországa, a bús és idegen.
Mély esti csendben
Úgy ég a csillag,
Miként emléked
Életemben.
Veled való múlatásom
Táplálta életemet,
Tőled való elválásom
Sietteti végemet.
Lepkeszárnyon szálló órák,
boldog percek voltanak,
mikor együtt álmodoztunk
a virágzó hárs alatt.
Levél a virágon, virág dalos ágon...
Levél a virágon, virág dalos ágon...
Csüggött az én szám is a te csókos szádon.
Volt nekem egy szép csillagom...
Volt nekem egy szép csillagom,
De lehullott a földre,
Gyászfátyollal van az égbolt
Köröskörül befödve.
Nagyon szerelmes voltam beléd,
Ezer hangú, millió színű
Világként éltél bennem
És lázaim fülledt hullámai mozgattak.
Az akkor volt... mondják sokan
S hozzá nagyot sohajtanak.
Az akkor volt... annyit jelent:
A mult örökre mult marad.