Versek a kihűlt szerelemről
Hervadott virág vagyok, mit
Életed könyvébe tettél,
S bár forrón szeretve egykor -
Oda zártál, ott feledtél.
A régi Anna jár ma
Emlékek pitvarába,
A régi Anna szépül
Múlt májusok ködébül.
Én is vóltam szerelmes,
Sziveken győzedelmes,
Vólt részem ez világban
Amor szolgálatjában,
De elmúltak vig napjaim,
Számlálom csak búss óráim';
Szerelem,
Gyötrelem...
Szerettelek forrón,
Szerettelek mélyen,
Az, aki mindent lát,
Tudja jól az égben.
Vártalak, galambom,
Hiába vártalak!
Az uj szeretőddel
Sétálni láttalak.
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett kebelem,
Isten veled édes ábránd!
Isten veled szerelem!
Dobd el a cigarettát!
most már hadd szíjja más!
Kit még meg nem ijesztett
az agyvér-tolulás;
s vérét még el nem zárta
vakolattal a mész...
Az asztalomon arany szegélyű csésze.
Gőzök vésze az aranyos teán.
A smaragd pára a semmibe vész-e?
Vagy szerelem-halások képe, tükre tán?
Hideg tavak tájáról
Halál-szelek suhognak,
De hamar is megdermed
Virághordó galambja
Álmomnak és álmodnak.
Hunytán, fogytán van már a tűz.
Orv galyakat nem tudok szedni:
Megtanulom: milyen öröm
Dideregni.
Ezer csillag ragyog, fénylik odafenn.
Csak az egyet soha többé nem lelem,
Régesrégen szerettem egy csillagot,
Mikor is volt, hogy sugárja
Eget, földet elhagyott?
És hogyha akkor én nem megyek el,
Ki tudja sorsunk merre jár velünk?
Egész közel...
Milyen gyönyörrel szedtem eddig
Rímekbe a szerelmemet!
S a verseket, remegő hangon
Úgy olvasgattam el neked.
Nem kell már, csak aminek neve van
s pontosan tudja, ki, mire küldte...
Szívem zsenge szerelmeit
El nem törli tehát a repülő idő,
Sem más lyányka kacér szeme
Fel nem bontja, Dudim!