Versek a kedvesemnek
Az én kedves violámnak
Mi jutott az eszébe?
Piros hajnalhasadáskor
Felöltözött fehérbe.
Olyan vagy nekem, mint a nap,
Meleg kezeddel keltesz hajnalonként.
Nem tudom: foglak-e látni
Tul a' földön tégedet?
Ó! ha látlak, elfeledjem
Elfeledjem éltemet.
Csillog a hold fényén a torony,
Közel vagyok hozzád, angyalom!
Jöttömet nem sejted, úgy-e bár,
De tudom hű szíved mégis vár.
Nem akkor költök én legédesebbet,
Midőn kezemben izgatott koboz van,
Nem élvezem költői képzeletnek
Legszebb virágit hullámzó dalokban.
Szivemen a' rózsa,
Szerelem rózsája;
Verőfényes kertje
Ifjuságod bája.
Ha én lehetnék az idő,
De jó is lenne néked!
Én téged, szépséges szivem,
Szépséged teljességiben
Jaj, hogy megőrzenélek!
Miért dobog, miért feszűl,
Miért zajog, miért örűl
Ma ekként kebelem?
Hisz' a világ nem változott,
Nincs új virág, új csillagot
Sehol nem lát szemem.
Én angyalkám, szép madárkám...
Én angyalkám,
Szép madárkám,
Ime hozzád repültem;
Te kedvedre
S kezeidre
Mint a sólyom megjöttem.
Borulj, kedves rózsám,
Borulj az ölembe,
Illatos fejedet
Hajtsd le a kezembe.
Úgy suttogok mostan az éjnek,
Mely sorsodat és sorsom rejti,
Mint egy bibliai
Ének,
Kit Dávid király talán énekelt.
Kedves lányka! ha sírhelyemet meglátni jövendesz,
Szőke hajadból egy fürt legyen áldozatod.
Fogadd el, édes Emmim,
Virágaim szebbikét:
Szerelmem ülteté ezt,
Szerelmem ápolá.
Ifjukoromnak eszményképe,
Te voltál az a lány!
A költő bájos felesége
Te lettél azután.