Versek a kedvesemnek
Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!
Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.
Ha én kedvesemről gondolkodom...
Ha én kedvesemről gondolkodom,
Egy-egy virág minden gondolatom,
Gondolkodom rólad, szép kedvesem,
Ezt teszem napestig, egyebet sem.
Keserű életem sötét éjjelében
Tündöklő csillagom
Csupán te vagy nékem.
Szeretem halvány arcodat
S bágyadt fényű szemeidet,
Azt az ajkot, amely lángol
S mégis hallgat, mégis hideg.
Ha volna ajkad mindenik szava,
Egy égi karnak édes szózata;
Mily édes dal! - sohajtanám talán,
De nem merengnék rajt' oly édesen,
Mint így ajkadnak mindenik szaván.
Azt kérdezed, hogyha olykor
Érzelmeim dalba zengem,
Hogy mi az, mi dalra késztet,
Minő ihlet száll meg engem?
Elmúlt a nyár, elmúlt az ősz...
És messze még a kikelet.
Oh, de én most nem rettegem
Úgy, mint egykor, a zord telet.
Az idő múlik, hanyatlik a nap,
Csak dereng még a láthatár felett;
De szivem forró, reszketek amint
Érintem fehér síma kezedet.