Versek az emberi kapcsolatokról
Szeretném, ha nem szeretnének.
Rokon, barát s a vérem vére
Nem féltene, s magamat érne
Bosszújával átok és vétek.
Hallá anyjától sokat
A kis lány beszélni már,
A férfi, hogy mily gonosz,
Csábitó és csapodár.
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.
Még egy kis felednivalóm van
S csak addig fognak tudni rólam,
Míg ezt az egyet is lerázom:
Engem mindig félig szerettek.
Szőke buza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, - árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, buzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Ez egy boglyás paraszt, az homloka ráncos,
Keresztül jár szeme, ábrázatja piszkos.
Ez egy éjtszakákon kísértő boszorkány,
Ki mint a dühösség, veszett szemeket hány.
Búsongtam, s nevetél. Nevetek most és te kesergesz.
Mi ez?
Egy ismerős arc ma oly idegen,
Mintha tengerből született sziget,
Maszületett sziget hegyorma lenne.
Mintha nem láttam volna sohasem.
Olyan új, olyan más, olyan messze van...
Nekem nem kell a' valóság: -
Virágit ábrándjaimnak
Megöntözöm könnyeimmel,
Hogy számodra viruljanak.
Egy arc fölbukkan néha a homályból,
Hová eldugta őt a feledés,
Egy régi társnak arca, aki bátor
Tekintetével a lelkedbe néz.
Emlékezni fogok rólad, ha nem engedi sorsom
Lenni közel hozzád s csüggeni bájaidon.
Tarkán hullámzik el mellettem
A sok bohó, festett alak.