Versek az irodalomról és a költészetről
Kezdik nevem már itt-ott emlegetni
S utánam néznek néha lányszemek.
Ez a dicsőség és a bérem ennyi,
A sírba majd nem névtelen megyek.
Drága sarkantyút, vagy arany keresztet;
Sőt arany gyapjat, fejedelmi címert,
Jó barátimnak nagy örömmel adnék
Tiszteletekre.
Az Iza partján
Kószáltam sokat,
Idézgettem nagy,
Régi álmokat.
Hogy rosszúl ne beszélj, olvasd a Révay könyvét;
M. Azt mondják, hogy ahol vagynak mecenások, ott látsz! ott!
Hatalmas versű Virgilt és prófétáló Horátzot!
"Apróságok ezek!" - Vaj azok! de ki várakat épit,
A legapróbb szegnek, tudja, mi haszna vagyon.
Mért volt több kritikus mindég, mint könyveket író?
Szökj, epigramma, de nem mint nyíl, mely célra fut és öl,
Szökj mint csók, melyet félve lop a szerelem.
A poesis kikap a népből s a durva valóból,
És kiesebb tájra s lelki valóba vezérl.
Papiroson ugró rendek koholói,
Addig nem lehettek nemzet tanítói,
Míglen egy vagy más láb nyűgözvén versetek,
Fülnek tetsző hangtól üres éneketek.
Írok könyvek közt, írok koponyák közt,
Írok szerelmet, írok végzetet,
Bennem dalolnak város, tenger, erdő,
Múlt és jövendő versemben remeg.
Jót, roszat érez a barom, de hallgat,
Jót, roszat érez, s elbeszéli az ember;
Jót, roszat érez, s zengi a lant fia.
Természet, te vagy a törvény s a mester.
Igazgasd
Verseimet, s hagyjad folyni szabásid után!
Berki szokottat imád. Nekem az kecses, ami szokatlan;
S kényesb vagy makacsúlt ízletem újnak örűl.