Versek az irodalomról és a költészetről
Vihar az én költészetem
Hű pajtása,
Villám az én gondolatom
Tűzes társa.
Költészetem: úgy sétálok veled
a bús völgyek és bús dombok felett,
mint aki maga se tudja, kivel jár...
Itt a sötétség ideje... az árnyak
körülszaglásznak... fázom a sötéttül...
Halál? vagy élet?... - látni akarok!
a járható híd csak a fényből épül!
Te kis csacsi... csak nem hiszed,
Hogy hívság, nótaviszketeg
Készt engem verseket kántálni,
Meghallgatást a mától várni,
Mely szerinted rég leszámolt velem,
Nem úgy fiacskám - istenuccse nem!
Van itt babér - van irodalmi,
És sok más, mint az érdem, annyi,
De mind e fej disz, ez is, más is
- Oh vanitatum vanitatis! -
Mosolyra készt engem manapság.
Ne néked, Györgyöm, sivatag lakója,
Bús Borsovának közigazgatója,
Egész kötetnyi nóta.
Az őseknek nem volt Boristenök,
Ki föltüzelte volna kedvöket,
De volt Dalistenök, a harcmezőn
Ennek zengtek magasztos éneket.
Leteszem már én is
Az iró pennámat,
Vagyis inkább mondva
Rekedt furulyámat.
"Kedves fáim, azt kérdem én:
Mi dolog az, hogy az idén
Semmit sem termettetek?
Véres szivem fölött még dallamok alusznak,
Száz évesek, borúsak,
Illatba', könnybe' dúsak:
Csöndes csillapitói a lázas famulusznak,
Ki élettitkokon tünődik.
Hazám patakjai mentén
éhező zsellérek és szomorú szerelmesek élnek.
Ezek a Halál ritmusára
Készült, nyugtalan dalok:
Magának, Paula, ezeknél
Vígabbakat akarok.
Ír az apa, ír,
Telik a papír.
Meg sem áll, míg el nem végzi,
Jankó pipiskedve nézi
S bámulja szörnyen,
Ír az apa, ír,
Telik a papír.