Imák
Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok -
Tudom előtted el nem sáppadok.
Végtelen békében megfürdött kék hegyek
Suttogták csendjüket felém...
Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.
Őre a világnak!
Jó atyám, imádlak.
Bizva kelek, fekszem,
Megtartasz te engem.
Ha van még Jó bennem, óh, uram,
Kérlek és nem is szomoruan,
Óh, mentsd meg belőlem.
Istenem földben, fűben, kőben,
Ne bántsuk egymást mostanában:
Sokat járok a temetőben.
A szívem ócska, istenes, remek
Szelence s rajta nem fogott a rozsda.
Nyitott tenyéren nyujtom a magosba
S a hajnalbíbor ércén megremeg.
Én csak azt szeretném tudni, mi lesz ezután?
Annyi lángon átláboltunk, annyi vad csudán,
annyi véres kínon, kékes dekadencián
égő lábbal állunk itt az Óperencián.
"Úgy-e apám, az ég,
A szép csillagfátyol -
Távol van mitőlünk?"
- Szédítően távol!
Árva gyerek, árva gyerek,
Sosem láttad az apádat.
Kora sirján Dnyeszter sikján
Csúf fekete varjak hálnak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?
Legyenek áldva mind, a kik
Szivemet összetépték.
Ne ingereljen bosszura
Engem soha kevélység.
Te tudod, Uram, nem zaklattalak
Sűrűn imákkal, könyörgéssel,
Egy sóhajtással, mely szívből fakad,
Érintkezem én az éggel,
Ha kél a regg - ha száll az éjjel... -
Te meghallod a halk imákat,
Bús töredelem, gyermeki alázat...
Hát eljöttem a kamattal,
Uram-Isten,
Agyonnyargalt akarattal
Siettem, hogy el ne késsek.