Imák
A hosszú éjet egyedül virasztom,
A meleg fészken szunnyad gyermek, asszony;
Künn csikorog, szikrázik a holdfénybe
Havas Szilveszter metsző, tiszta éje.
Minthogy verseimbe
Bút lelek mindenbe
Nő az kín szívembe
Senki orvos ebbe...
Uram, ki védtél
Búban, nyomorban,
Ne hagyj el engem
A jobb napokban.
Hiába bontja ki
Vakmerő szárnyait
Az emberi lélek:
Te hatalmas Isten,
Hozzád hiú gőggel
Soha föl nem érhet.
Búsan szól a' kis harang,
Estimára cseng a' hang -
Hogy, kik már elmentenek,
Üdvet 's nyugtot nyerjenek.
A város alvó szive úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.
Angyaloknak nagyságus asszonya,
Úr Jézusnak bódogságus anyja;
Menyországnak szépséges ajtója:
Paradicsomnak vagy széles kapuja!
Szép a kőszobor leányka,
Ha feléje száll imánk,
És dicső sugárzatában
Kőkebellel néz reánk.
Urunk, atyánk, az ég lakója;
A csillagoknak alkotója,
Ki fentartod mindenütt a rendet;
Dicsőség a te nagy nevednek!
Megraktad vállamat kereszttel
S minden nap új próbára vár, -
Haragoddal már ne keress fel,
Tekints rám egyszer áldva már!
"Úgy-e apám, az ég,
A szép csillagfátyol -
Távol van mitőlünk?"
- Szédítően távol!
Jó voltod, Isten! fellyebb ér,
Mint a felhők járása,
Segítni kész vagy, a ki kér
S nincs irgalmadnak mássa.
Uram! kőváram, kősziklám,
Értsd meg kérésem, hallgass rám
És add meg, a mit kérek.
Én csak azt szeretném tudni, mi lesz ezután?
Annyi lángon átláboltunk, annyi vad csudán,
annyi véres kínon, kékes dekadencián
égő lábbal állunk itt az Óperencián.
Őre a világnak!
Jó atyám, imádlak.
Bizva kelek, fekszem,
Megtartasz te engem.