Imák
Ha látok nyomorultat
Vérzőn a porba hulltat,
Árvát és szenvedőt -
Isten, hozzád kiáltok:
Te jó vagy, igaz, áldott,
Emeld fel őt!
Áldja meg az Isten,
Aki gondolt erre:
Szegény gyermekeket
Megitatni szerre
Meleg tejecskével.
Giling, galang, szól a harang,
Húzza három fehér galamb,
A negyedik bokrétával,
Templomba megy nannyókával...
Fürednek kies partján, kútfején,
Hova száz orvos gyűlt be az idén,
Egy tudós beszélt Apolló nyiláról,
Mely fölajozva Olimp távolából
Sosem hibáz - mindig szívet talál.
Asszony, van-e még imádságod?
Mert nem segit más, nem segit más,
Csak kulcsolt kéz, esengő sirás:
Lesirni az Irgalmasságot.
Én Istenem! Jó Istenem!
Becsukódik már a szemem,
De a Tied nyitva, Atyám!
Amíg alszom, vigyázz reám!
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.
Te így imádkozol:
A mi mindennapi rózsáinkat
Add meg minekünk ma.
O szent Emid, hired nagy!
Csuda tévő martyr vagy,
Te nevedben sok gyógyult,
Inségébül szabadult.
Kezem imára kulcsolom
A te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!
Harangszó ölt a völgyben szárnyat:
Ma Isten napja van, vasárnap!
Két gladiátor, élet és halál
Birokra feszül a mezők felett.
Az ember vet, csak vet.
Oda rogytam én is,
A kereszt tövére.
Reám harmatozott
Öt sebednek vére.