Imák
Harangszó ölt a völgyben szárnyat:
Ma Isten napja van, vasárnap!
Nagyapó és unokája
A templomban ülnek,
S míg búg mélyen az orgona,
Imába merülnek.
Uram, ki védtél
Búban, nyomorban,
Ne hagyj el engem
A jobb napokban.
Jaj, hogy szenvedek ily méltatlan,
Hogy leve rabbá egy ártatlan.
Szép a kőszobor leányka,
Ha feléje száll imánk,
És dicső sugárzatában
Kőkebellel néz reánk.
Majd elmúlok szelíden, mint egy álom
És följárok bús téli éjszakákon.
Nagy boldogság, nagy fájdalom
Ne látogasson engemet meg;
Szelíd borongást adj, Uram,
Szegény szivemnek!
Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen...
Lenyugodott a nap, a munkának vége,
A vacsoracsillag kiült már az égre.
Add nekem azt a holt hitet,
Istenem,
Hogy magyarul is szabad nézni,
Szabad szemekkel szabadon
Parádézni.
Kezem imára kulcsolom
A te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!
Ha van még Jó bennem, óh, uram,
Kérlek és nem is szomoruan,
Óh, mentsd meg belőlem.
Te így imádkozol:
A mi mindennapi rózsáinkat
Add meg minekünk ma.
Bucsujáró helyen jártam,
Áldást kértem, áldást vártam,
Bár mit kértem, - imádságom
Csak érted volt, gyöngyvirágom.