Imák
Sötét cellájában
Térdel az apácza,
Hófehér galambként
Mennybe száll imája.
Ha van még Jó bennem, óh, uram,
Kérlek és nem is szomoruan,
Óh, mentsd meg belőlem.
Nagyapó és unokája
A templomban ülnek,
S míg búg mélyen az orgona,
Imába merülnek.
Lenyugodott a nap, a munkának vége,
A vacsoracsillag kiült már az égre.
Oda rogytam én is,
A kereszt tövére.
Reám harmatozott
Öt sebednek vére.
Élek és nézem, nézem
Az élet Karneválját
S néhány bátor koldussal
Imádkozom ekképpen...
Két gladiátor, élet és halál
Birokra feszül a mezők felett.
Az ember vet, csak vet.
Hiába minden, - egyre romlik
A lelkem: Isten hangszere.
A nyűtt idegek húr-hálózatán
Sátán vonója siklik, siklik,
S dallamtalan, kietlen hangzavar
Kavarog a nyomán.
Harangszó ölt a völgyben szárnyat:
Ma Isten napja van, vasárnap!
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Kezem imára kulcsolom
A te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!
Te tudod, Uram, nem zaklattalak
Sűrűn imákkal, könyörgéssel,
Egy sóhajtással, mely szívből fakad,
Érintkezem én az éggel,
Ha kél a regg - ha száll az éjjel... -
Te meghallod a halk imákat,
Bús töredelem, gyermeki alázat...