Hűtlenségről szóló versek
Fűben dalolgat a' haris,
Szívben hamis a' szép Maris,
Forog szeme karikája,
Eszemadta kis barnája.
Zavaros a Duna vize,
Csalárd a szeretőm szive;
Csalárd szivű, hamis lelkű...
Be kár, hogy oly szép termetű!
Ne vedd zokon, szerelmem,
Ha lelkem, mely tied
Egész a sírig, olykor
Körödből elsiet.
Valamit még szivemben tartok,
Forró, nagy hálát, édesim,
Asszonyaim, leányaim,
Hogy olyan könnyü vállal csaltok
S mégis bennetek úgy hiszek.
Bólogat az árnyas erdő, este lett.
Nem is látom már a pásztor tüzeket.
Tudja Isten, merre jár a napsugár!
Szeretőm volt, jaj, de nagyon csapodár.
Ne gyónj nekem, minek gyónnál!...
Ne gyónj nekem, minek gyónnál!
Álnokabb vagy a kigyónál.
Ne mentegesd, rózsám, magad!
Ilyen a lány, ilyen marad!
Hogyha személyedtűl, szép Laurám! mostoha sorsunk
engemet eggy üdeig messze ragadni talál,
's más valamelly Szépség érzékeny lángjai által
szívemet eggy múló gerjedelemre veszi;
meg ne itélly. Mikor alkony utánn szemléli az útas...
Még repdes enyelgve az alkonyi szél,
's csókjára megrezzen a' rózsalevél,
sír Lilla, 's az érre leszögzi szemét,
melly zúgva gyorsíttya előre vizét.
Piros rózsát szakasztottam,
Szép szeretőt választottam,
Piros rózsám hamar elhervadott,
Szép szeretőm jaj elhagyott!
Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.
Hervadj, hervadj száradon,
Mit nevetsz reám?
Nincs kinek letörjelek,
Hervadj, violám!
Többé reá se nézek!
Nem kell nekem személye!
Hűségtelen Corinna! -
Előbb miket nem ígért
Mézzel folyó beszéde!
Ördögszekér, ördögszekér,
Hova kerget-kurgat a szél?
Akárhova, a szívemet
Rád kötöm és szerelmemet.
A boldogság oly közel már,
Melyet esdél nyugtalan,
Oh, a hű nő birtokával
Minden, minden adva van.
Mi vagyunk az éj tündéri,
Lenge villi a' nevünk.
A' mi életünk az ábránd;
Légy királynönk, jer velünk.