Versek a hitről
Sokszor a villanyt eloltom
és hirtelen felnyitom
s minden úgy áll régi rendben:
a szék, asztal és sifon.
"Mária, Jézus" - ígyen seregeltek
Kósza legény, asszony és gyermek
S liliom-lyányok drága csapatai.
Vállat a vállhoz, szív összedobogjon!
Kálvin s Luther így int egyiránt;
Ur Jézus Krisztus, tüzed itt lobogjon,
Te vagy az Ut, mutass jó irányt!
Oda, oda mind, ami jó,
E sártekén boldogitó!
Kerül, kerül... én kergetem,
Soha utól nem érhetem!
Hiszesz-e még a régi hitben,
Szent-é előtted még a múlt?
Vagy, ami egykor élt szivedben,
Már mind elkorhadt, megfakult?
Egy képet láttam drága, öreg úrnak
S nagy orvosnak a szobája falán:
"Jézus, az Orvos."
Ül az ágyszélén szelíd-komolyan.
Mégis megemlékeztél rólam, Isten
és azokat, akik téged kerestek,
akik téged szeretnek, megtaláltad.
Megostoroztad őket, Istenem,
A kik gáládul ellenem valának;
És érezék sajgó csapásait
Igaz haragod sujtó ostorának.
Az angyaloknak kara zendül:
Krisztus szállott alá a mennybül!
Dicsőség fenn, a földön béke,
Megváltva világ bűne, vétke!
Lenn menydörög a vizek orgonája,
Tajtékba fúl a bősz hullámtorok -
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
Hiszek a két-egy legfőbb jóban:
Az Istenben s az igazságban,
És belekulcsolom e hitbe
Honszerelmemnek szent hitét;
Hiszek a magyar hősregékben,
Egy ezredévnek erejében,
Hiszem népünknek szent csodáit
S titkon vezérlő csillagát...
Langyos, tiszta reggel,
Sátoros nagy ünnep,
Áhítatos hívek
A templomba gyűlnek.
Már kis idő van
Hátra! halálod, rózsa, közelget,
Ellened a bús
Ősz szele zúzos szárnyat emelget,
A komor éjszak
Gyenge palástod prémjei mellett
Zordon ajakkal
Öszve-fagyasztó dért le-lehellett.
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.