Hiányról szóló versek
Ha jősz, lángok emésztenek;
Ha mégy, kinok öldöklenek;
Éltem csak gyötrelem.
Ne gondolj énreám
Szüntelenül,
Habár szelíd szived
Értem hevül.
Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?
Napról napra és percről percre
Folyton csak várni, lesni egyre
Betűt, sort, írást.
Haladt és partot ért a sajka,
Kiszáll a vándor s tovavész:
Gazdátlan, evezője rajta,
De, ki vezesse, nincs a kéz.
Tőlem, barátom, messze vagy,
Egy más világnak végiben;
Megfárad a szél, míg elér,
Azon vidéknek rétire.
Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat...
Mikor sóhajtasz, sírsz távoli tájon,
itt széldulásos, viharos az éj,
s engem kerül az álom.
Elszállott a madár
fekete felhőbe.
Messze jár a rózsám,
hír se jön felőle.
A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
Hogy az éltető álomnak
S az újító nyugalomnak
Másokkal hasznát vehessem,
S a reggelt kedvvel nézhessem...
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak...
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak,
Feljött már a szelid esthajnali csillag.
Hidegre vált az idő hirtelen:
Nem fáztok-e, Piroska, gyermekem,
Magduska, gyermekem?
Mit hozott az öreg póstás?
rózsaszinű levelet!
rózsaszinű kis levélben
a te fehér lelkedet!