Hiányról szóló versek
Ma reggel korán ébredtem fel
s kikergettem az arcodat szememből.
Gólya, fecske útra készül,
Búcsúzódik a fészkétül.
Kelepelnek, csicseregnek,
Szép nyár múltán keseregnek,
Jaj de búsan keseregnek!
Begyalogol minden reggel
Kató néne Palotárul,
Csetlik-botlik házrul-házra,
Nagy a sora: almát árul;
Kínálgatja szép almáit,
Szemével meg keres, kutat...
Kit siratsz kenyeres? Kacagós a nóta.
Virrasztasz, virrasztasz, borús alkony óta.
Ó borod töltését gond-csaposra bízod...
Mintha véred volna, de azért csak iszod.
Elment a nagyapó,
Isten tudja, merre,
Talán napnyugatra,
Talán napkeletre.
Ne szomorkodj, édes atyám,
Azért, hogy én távol járok,
Lelkemet nem gátolhatják
A legtávolabb határok.
Üres a ház, üres a fészek,
Magam elé szomorúan nézek.
Itt egy szoba, ott más bezárva,
Elnémult, el, az édes lárma.
Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?
Fényben fürdik a Dunakorzó,
Budapest mulat, Budapest nevet
S a vén Lánchíd dalolni hall
Uj éneket.
Fatáborok mozdulnak álmaimban,
zegzugos világom
zúgását hallom itt az Alföldön is egyre,
ezen az óriás tisztáson.
Pál gazda udvarán
Felfordult világ van,
Sürögnek-forognak
Odaki mindnyájan.
Gyepen hever a juhász,
Szépen legel nyája,
Nem jő, kire régen vár,
Kedves kis rózsája.
Egy időben ablakomra
Mindennap korán,
Ketten jöttek üdvezelni:
A nap és egy lyán.
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak...
Hol vagy, édes rózsám? Nem hallod-e, hivlak,
Feljött már a szelid esthajnali csillag.
Kóborol Juliska
Utczáról utczára -
Karácsony estéjén
Ugy fázik, az árva!