Versek a hazáról
Végtelen kín volna látnom
A hazát szabadság nélkül...
Katonásdit játszom,
katona leszek,
Kardot, puskát, csákót,
paripát veszek...
Tenni kell! - szól, aki ráér.
- S erre ki ne érne rá? -
S szónokká lesz, a hazaér',
Hogy tegyen, mint álmodá.
Szép Erdély barna fürtű
Leánya, hű anyám,
Tekints az égi lakból
Még egyszer vissza rám.
Vitkovics Mihály végső kívánása
Szent Haza! Míg éltem, neked éltem. Holtom után is
Hogy neked élhessek, versim örökbe adom.
Pusztaszer a nevem, itt szerzett törvényeket Árpád
Hőseivel, s a hont biztos alapra tevé.
Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.
Kit nem törhete meg bú, önkény, lelki erőben,
Annak a mostoha sors, régre leküzdte szemét.
"Vétseinek fia lett!" - Kit s mit várhatni belőle?
Nézd atyját, s eleit: Vétseit, Orczyakat.
Hosszú életet élj, hogy elérd, amit mi reméltünk,
S ami reményünkön túl vala, érni reméld...
Égj tisztán, mint a szent oltár lángja hazádért,
Küzdj fel az érdemnek sziklatetője felé...
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.