Versek a halálról
Végig feküdni falevélen
s magunkat jóllakottra enni,
hiszen a végünk gubóhalál,
nem jön utána semmi, semmi.
Ha elmentél,
Okod volt rá s minden tettnél
Mondottál egy jónagyobbat:
A Halált.
Az élet titka: őszinteség -
S kerülik egymást a testvérek.
Megérkezett az ősz,
és a szüretelők dalolása a falvak felé vonul.
Töff-töff, robogunk
Motólás ördögszekéren,
Zöld gépkocsin,
Éljen az Élet, éljen, éljen.
Kis fali órám éjen át
Szünetlenűl ketyeg
Ha elnémúl veréseivel,
Rögtön felébredek.
Bészállván az Halál némelly fogadóba s Kupídó,
Ott eggymás mellé nyílaikat letevék.
Míg jobb időkről álmodik lakója,
Vedd a kunyhónak éjjel útadat;
Az inség négy falát lakattal ója,
Hűséges őre fölkel s megugat.
Holdfény alatt járom az erdőt.
Vacog a fogam s fütyörészek.
Már járt a villám a fejem felett,
S bújtam előle vén fenyő alá
Jó helyre ép...
Nem paktumok és nem kongresszusok,
Nem új törvények, nem a régi jog.
Szép kis leány volt,
Csókolni való,
Mint a madárka,
Vidám, csacsogó.