Versek a halálról
Ebecském, ebecském
Be jókor elhalál,
Pedig olly ifju, szép,
És hűséges valál.
A beteg Istenhez könyörgött:
Ne vinné őt el még az ördög,
S meg is menté az Úr kegye.
"Fehér vagy gyermekem,
Mint a’ hó fehér,
Oh mért nem mosolygassz
Jó anyád ha kér."...
Ha rád halotti fátyol
Idő előtt borúlna:
Be sok szív fájna érted,
Be sok szem könnye hullna!
Toldy Ferenc tetemét nagy erővel nyomja ez a sír
S kétszerezett súllyal féltve takarja porát...
Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot,
Boldog a láng, mely szíveknek mélyén lobogott...
Vidám a vándor, kedv s öröm
Vonul fel homlokán,
Pihenni hogyha hantra dől,
Egy hő nap alkonyán.
Meghalt szegény kis pintyőke,
Liliom a lepedője,
Négy gerlicze vontatja,
Fülemile siratja.
Ne halogasd napról napra
Óh halandó, tettedet,
Mert nem tudod, ha holnapra
Húzhatod-e éltedet.
Az erkölcs s ártatlanságnak
Akit őriz angyala; -
Aki használt a világnak, -
Senkinek nem árt vala; -...
Hajolt fölém sok szép leány,
Melengetett sok lehelet,
Sok ingerkedő tűz-ajak
Rontotta jeges kedvemet.
Nótázó bűnök, hetyke gazság,
Törik-szakad és csak azért is,
Halál-hivás,
Csuhaj: ez a magyar vigasság.
"Harmat van még a virágon,
Hova sietsz édes lányom?